Versek

Ikarusz szerelme

Daidalosz angyal akart lenni.

Látta, hogy minden az égre kiált:

a megöltek vére napnyugtakor,

de nem hagyhatta szeretett fiát,

aki szerelmese volt a napnak.

Nem félte azt, ami mint egy virág

nyílik ki felhő szirmai mögül;

mint egy tenyér, kap utána faág.

Megsiratnám a fiú halálát,

de könnyeim már el is halnak

mielőtt még megszülethetnének.

Így csak magamban tartom, mint a nap.

Tollpróba: egy, kettő …

Vissza a költészethez

Ahogyan az árnyék sem

hasítja fel a földet,

igazából még én sem

szabadulhatok belső

énem őrsége alól;

visszatérek hozzá, a

költészethez, hisz egykor

lelki gazdaggá tett ő. 

Eltévedtem a jólét

szép labirintusában

vétkeznem kellett, hogy a

paradicsomból Isten

kivezessen, s már egy

Minotaurusz-angyal –

ha visszatérek – képes

elvenni az életem.

Adoptált kis gyermekem,

ismerd meg hát szülőd.

Oly jó a viszontlátás!

Én gondoltam ám reád!

Egyedül az emlékek

képeit lehetetlen

széttépni, széttörni azt

a tükröt, mit víz ád.

Egy rímben megragadlak

a két kezednél fogva;

átölellek egy képben.

Hangom, hogy el ne nyelje

a tér hatalmas füle,

minden egyes szavamat

tollmikrofonba mondom:

a költészet szívébe.