Versek

Látom magunkat

Azt hiszem, szíved már

bevallott agyadnak.

Őszi padon ülünk,

és felém moccannak

ujjaid, kezembe

mély gyökeret vernek,

a benne dobogó

szívembe: szeretlek.

Hozzám vasalt inged

vagyok, és vagy nekem

mindennapi ruhám.

Tettetlen életem

elszorítatlanul

folyton csöpögő csap

nélküled, vízbefúlt,

önmagába hullt hab.

Szép vagy, akár egy vers,

igaz életemre;

szavaink mind rímek

egymásra felelve.

Megértjük már a kínt.

Lángra lobbant arcunk

egybetemetjük, hogy

el ne kelljen válnunk.

Létkérdés

Már nem zörget az eső

ablakomon, megunja;

be nem engedhetem, és

hiába is koldulna.

Hajnal óta egyedül

töltöm gondolataim,

ébren tart egy álmom az

emberi lét partjain.

Egész nap tükre előtt

állt a Nap a tó felett.

Bocsásson meg a halál,

szépért élni szeretek.

Mert túlnövök a rosszon,

mint egy torkon hurkolt fa,

bár részem a kötél, fáj

gyökeremnek a haza.

a hozzám már hű szavak

hiába keresnek meg,

nem tudnak minden választ

az Istentől embernek.