Hétköznapi dicséret

Belépve az ajtón kizárod a zajt,

fejedben lassan megfordul a kulcs;

még kiejted kezeidből a munkát

s már vállaid ríme csöndbetakart.

Egy mozdulattal kirántod a falból

az ismerősöket, elérhetetlen

te vagy az égre kúszó csillagoknak.

A rosszan szép világ sem tud álmodról.

Mert vésőként pattognak le a szavak

mik embertől emberig visszhangzanak

egész héten. Felfedezhetetlen sziget

voltál s vagy már szinte mindenkinek.

Holnap nem sietsz, nem leszel magadnál

ahogy álmod az óceánra talál.

Világra ébredek

Felesleges hídverés

már minden egyes álmom

közömbös bombák ellen,

értelmét nem találom.

Egy szakadék ébrenlét

partján állok már reggel,

csuklón ragad az idő,

mert mindig sietnem kell.

Rádión áthallom

a föld másik oldalát,

meghasadt arcom nézem

az ép tükörben, magát

a visszáját a képnek,

a zöld alatt a sarat:

évgyűrűket arcomon

mi a víz után maradt.