A kérdésre, miért tette, amit tett, a férfi a fiának adott ígéretére hivatkozott. A nyomozókat ez hidegen hagyta. Azt vágták a gyanúsított fejéhez, hogy arról a területről tilos fákat kivágni, különösen másoknak eladni. Szép kis karácsonyt csinált ezzel pár családban, ahol megfertőződtek az emberek. A sugárzás hatása még évtizedekig fenn fog állni. Nem érti, hogy mekkora adó ez az országnak. A költségvetés nagyobb része így is nyugdíjakra és segélyekre megy el, nem beszélve az orvosi ellátásról. A leültetett férfi továbbra is hajthatatlan volt. Mindenki a maga módján próbál megélni és ő szavatartó ember. Egyedüli előnye az volt, hogy a bíró, aki az ügyében volt hivatva döntést hozni, érdeklődött a felől, mi játszódott a háttérben.
Akkor már hetek óta nem esett eső. A fiú az udvart seperte, melyen vastag rétegben állt a por. A talaj erősen kopott az udvaron, valóságos kanális képződött a közepén. István bácsi már azon gondolkodott, hogy mivel töltesse fel. Az ég aznap is felhőmentes volt, kivéve, ha beleszámítjuk a távoli erőmű eregette bodrokat, viszont akkor már gyárilag állítanák elő az esőszálakat érlelő óriási selyemgubókat. Azonban az nem köd volt, ami nedvességet hoz vagy harmatot. A kinyílt virágok csalódottságukban elfonnyadtak. Alig köszöntött be az ifjabbik István kedvenc évszaka, a tavasz, máris megjelent a nyár trónkövetelőként és úgy tűnt, győzött.
A rekkenő meleggel valóban folyót lehetett volna rekeszteni, egyenesen kiapasztani. A „vén Istvánnak”, ahogy a háziasszony különböztette meg férjét a fiától, nem hogy felforrt volna az agyvize, hanem egyenesen el is párolgott. Minden idegesítette, főleg a zene, amit fia bömböltetett. Szegény srácnak éppen azért, mert tudták, hogy nem normális apja van, senki sem adott kölcsön kazettákat hallgatni, egyedül a rádió állt a rendelkezésére, pedig már nagyon unta. Apja más okból kifolyóan. Bőszen kirontott a házból, hogy a fia azonnal hallgattassa el azt a „siket zenét”, szöveg sincs benne, nincs mit rajta érteni. A fiú értetlenkedve kérdezte meg az okot, kit zavar, hiszen éppen híreket adnak. Mivel nem engedett, apja felkapta a készüléket és a földhöz vágta, úgy, hogy az kis híján darabjaira hullott szét, ám még akkor is szólt, igazi orosz márka.
A hangulat pattanásig feszült volt, épp, amikor egy sürgős közleményt jelentettek be. Az északi atomerőműben meghibásodások történtek. Hatalmas robbanás kíséretében egy terminál a levegőbe repült, a közellakók vonuljanak fedezékbe, amíg nem tisztázódik, fenn áll-e sugárzás veszélye. Az incidensre összeszaladt család nem tudott hinni összes füleinek. Akkor a féltő anyai ösztön a pincét juttatta észbe. A bejáratra az ősszel kerültek erős, jól zárható ajtók, a családfő gyakori iszogatásai miatt. Félhektárnyi szőlőjük volt, de még soha egy litert sem sikerült eladniuk belőle. Anya és fia küszködtek a megművelésével a vén István munkája miatt és nem is fogyasztottak belőle. A legutóbbi termést látván amúgy is már elhatározták, hogy lemondanak róla. Nem bánták volna, ha az apa otthon részegedik le, nem ivócimborákkal veri őket adósságokba, odahaza le is fekszik, nem látják állapotát a faluban, de a legutóbbi termés nem érte meg a ráfordított energiát. A szőlő kínjában ért meg, nem volt lédús és a következő szüretelésre sem volt bőség várható. Mellesleg viták támadtak az igazságtalan megmunkálás és a fogyasztás körül.
Később az István fiú vigasztalólag megjegyezte, jó, hogy a baleset nem ősszel történt, mert a borgőzt nem élték volna túl a pincében, mint ahogy hallott szüretre tervezett bombatámadásról a történelemben. Erről csupán utólag beszéltek. A kritikus pillanatban fejvesztve menekültek odahagyva a már haldokló rádiókészüléket, ami úgy tűnt, addig még élni akart, amíg be nem teljesíti hírnöki küldetését. A fiú ment elől a mindig magánál tartott kulcscsomóval. Kikereste a megfelelőt, kitárta az ajtót és beterelte a többieket, akár egy jó pásztor. Mindannyian, mint valami jól képzett partizánok, ugráltak át a küszöbön. Villanyt gyújtottak. Az üvegkalitkájába zárt apró fénymadár felébredt, megverdeste szárnyait, majd repülésre készen kitárta őket, hátha szabadul. A menedéket keresők mögött akkora csattanással vágódott be a két hatalmas fémajtó, mintha örök időkre készülne beragadni.
Aztán következett a feszült várakozás. A család egymás köré gyűlt, de egyikük sem mert megszólalni. Egy vízcsepp, nem sok, annyi sem ütött zajt, a pincében szárazság volt, mindazonáltal hűvös. Ideális nyári lakhely, ám nem örültek neki. Egyedül a kis Csilla értékelte a helyzetet. Csillogó szemmel tekintett körbe a befőztök garmadán, amik ősz óta megfogyatkozva ugyan, de törve nem, sorakoztak csatarendbe a polcokon. A gyermekmennyországban érezte magát. Nem kell várni, míg egy felnőtt megkíván egy kis nyalánkságot és neki sem kell lesnie, melyik üvegnek púposodik fel a fedele romlásra készen, amit el kell fogyasztani mihamarabb.
Nagysokára az anya szólalt meg annak a gondolatának adva helyet, hogy talán nem is olyan súlyos a baj, mivel nem történik semmi. Alig ejtette ki száján a szavakat, a miniatűr főnix-madár hirtelen elpusztult. Ez az atomsugárzás első jele, jegyezte meg a katonaságot járt apa, amikor egy láthatatlan erő elfojtotta villanyt. A sötétségben mindannyian láthatatlanná váltak. Lebegni vélték magukat, míg össze nem fogództak. Egyedüli szilárd pontnak a másik tapintása bizonyult. A kis ötéves lány elsikította magát félelmét kifejezve. Anyja kétségbeesetten kereste a tömegben, hogy karjaiba kapja, ami miután megtörtént, a gyermek elhallgatott, nem egészen megnyugvásból, mintsem azért, mert beverte a fejét az alacsony menyezettbe és kábultan fogta a fejét. A lelki fájdalomról egészen elfelejtkezett, amikor a testi került előtérbe. Az öreg István a zsebeiben kutatott valami fényforrás után, de a fia megelőzte; a szikrát követően egy öngyújtó lángja lobbant fel. Az apa kikapta a kezéből azzal a biztatással, hogy a dohányzásért még számol vele, viszont most elhalasztja. Végül is ő mutatott neki ilyen példát, mint a felnőtt, aki nagy merészen átmegy a piros lámpa fényénél, nem törődve azzal, hogy az őt követő gyereket el is ütheti egy autó.
Az anya intette őket nyugalomra azzal, hogy ne pazarolják a gázt, mert ki tudja, meddig kell lent tartózkodniuk. Férje kisajátította magának az egyik boroshordót és nem csupán ülőhelyül mindenki nagy sajnálatára.
Mint valamiféle munkamániásoknak, attól kezdve nem voltak sem nappalaik sem éjszakáik. Az apró gázégő tartalma egyre vészesebben fogyott. Alig rendezték be magukat egyik-másik sarokba, krumpli rekeszekbe, máris kiürült. A család fejét persze semmi sem érdekelte. Hamarosan csapra vert egy hordót és inni kezdett. Akadékoskodó fiát egy pofonnal a helyére tette a sarokba. Onnantól alig várták lerészegedését, hogy titokban visszaadják a föld vérét tulajdonosának. Az öreg István természete legrosszabb a józanodás alatt volt, amikor félrészegen tántorgott ide-oda. Amikor már semmit sem láttak, nem kellett félni a terrortól, csak örökös morgolódását hallgathatták, de az senkinek sem fájt. Az utolsó üveg savanyúugorkát úgy kellett kitapogatniuk. A már minden idegeiben remegő anya le is verte a polc széléről. Kétségbeesetten kapott utána, de csak a földön érte utol. Beletúrt az üvegszilánkokba figyelmen kívül hagyva azt, hogy megvágta magát, megmentette az élelmet gyermekei számára.
Gyakran gondoltak arra, hogy mi lehet odakint. Talán a következő éven végképp nem terem a barackfa, vagy az is előfordulhat, hogy soha többé. Szerencséjükre, kimenni csak a kis Csilla akart, akinek a jóból megártott a sok, de vele mindenki elbírt, le tudták fogni. Bátyja könnyedén kapott utána egyre kifinomultabb hallására hagyatkozva.
Csaknem egy évig voltak odalenn. Mire vártak? A villanyra, ami annak a jele lett volna, hogy minden rendben van. Mindannyian az éhenhalás és az idegösszeroppanás határán álltak. A fény megjelenése a menny világításaként hatott rájuk annak a bizonyos alagútnak a végén. Már arra gondoltak, meghaltak.
Lassan, félve botorkáltak ki az ezegyszer áldott napra, ami úgy hatott, lyuk az égen, amin át Isten fénye árad odafentről kecsegtetőül.
Ám a korai halál az ajtóban várta őket. A kaszás úgy várt ott, mintha a végzet őrként állította volna oda, hogy senki ne menekülhessen meg. Szerszámával láthatatlanul csapott le, az emberek észre sem vették, hogy valami megszakadt bennük. Később különféle bajokra kezdtek panaszkodni. A kis Csillának legalább nyolc belső betegsége jelentkezett. A sérülések mélyen bennük lakoztak, testük láthatatlan és ismeretlen, fekete részeiben, fantomként keringtek elpusztult sejtjeik között. A család még bizakodó is volt, mintha egy rosszból, a pincéből, egy kevésbé rosszba csöppentek volna. Az anya azonnal azt kérdezte a férjétől, hogy mi lesz velük ezután, mert megpillantották döglött háziállataikat az udvaron. Az apa erre azt felelte, először is vesznek Istvánnak egy rádiót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése