Versek

A tavasz jelei

Bimbajából hangtalan

kirobban egy rózsa, és

virágzása tüzeknek

közepe, vörös égés.

Az ég kékjén sebesen

evez el egy madárka.

Kislány jön ki térre,

ő az élet tavasza.

A fák kétfelé nőnek,

lazán, ingatagon a

levegőbe is gyökért

eresztenek, úgy kapva

kétfelől táplálékot.

Gyakran mi is két végén

égetjük gyertyáinkat,

tartván nehéz közepén.

A nap elől nem lehet

elbújni, odébb tolja

a tárgyak árnyékait,

mert van hozzá hatalma.

Egyre erősebben süt,

ő maga is lángra gyúl;

mintha füstként takarná

el egy apró felhőnyúl.

X.Y tiszteletére

Mától kezdve másképp fogunk

gondolni rá: múlt időben;

csupa jót mondunk majd róla;

szeretjük, nem mint élőben.

Sírok, még ha nem is látszik

ráncaim könnyeimnek az

elvezető csatornái,

mi érzelmeimnek falaz.

Fejkoszorúmat helyezem

elé, amint meghajlok.

Átszúrt szívem süllyesztője

a szavaknak, meg nem szólalok.

Orientáció

Addig volt szép, amíg

csillag volt a csillag;

a szél nem légáram

és a vénember agg.

Emberi az ember

állatias a vad:

ám átértékelődtek

már rég a fogalmak.

A vad szánni való,

s az ember veszély,

kiirtásra szorul,

amíg bármi más él.

Leszek én az első,

vadászok magamra,

de nehéz el jutnom

önnön halálomra.

Ikarosz szerelme

Daidalosz angyal akart lenni.

Látta, hogy minden az égre kiált:

a megöltek vére napnyugtakor,

de nem hagyhatta szeretett fiát,

aki szerelmese volt a napnak

nem félte azt, ami mint egy virág

nyílik ki felhőszirmai mögül,

utána kap minden egyes faág.

Délután pedig aláhull a Nagy

Istennek szánt perselypénz a földbe,

mindhiába kábelezik fák a

felszínt is anélkül, hogy leesne.

Megsiratnám a fiú halálát,

de könnyeim már el is halnak

mielőtt még megszületnének,

hát csak magamban tartom, mint a nap.

Vissza a költészethez

Hangom hogy el ne nyeljék

óriási térfülek,

minden egyes szavamat

tollmikrofonba mondom,

a költészet szívébe.

Ahogyan az árnyék sem

hasítja fel a földet,

igazából még én sem

szabadulhatok belső

énem őrsége alól;

visszatérek hát hozzá,

a költészethez, hiszen

lelki gazdaggá tesz ő.

Eltévedtem a jólét

szép labirintusában.

Vétkeznem kellett, hogy

a paradicsomból Isten

kivezessen, most már egy

Minotaurusz angyal,

ha visszatérek, képes

elvenni az életem.

Adoptált kis gyermekem

ismerd meg a szülődet!

Oly jó a viszontlátás!

Én gondoltam ám reád.

Egy rímben megragadlak

a két kezednél fogva,

átölellek egy képben

mit ihlet szelleme ád.

Szegény tolvaj

Duplán zavar a napfény, akár egy

ráadásul másnapos vámpírnak.

Innen cigarettám fénye is

egy odalent a városéinak.

Fent állok kis világom tetején.

Sok embervakondtúrás alattam.

Hó borítja a temetőkertet,

fehér fogakkal harapja talpam.

Legalább ő eszik normálisat.

Én a számban apró pattogatott

kukoricafogakat majszolok.