Földi pokol

 Avagy fikció a valóságban

Annak ellenére, hogy nehéz napom volt, a szokottnál kipihentebbnek, könnyebbnek érzem magam. Talán a potyakávé segített, amit azelőtt ittam meg, hogy elhagytam a munkahelyemet, bár estére ivott fekete álmosít, fordítva hat. Nem lett volna rá szükségem, de ingyen van. Négy órakor még halmozták elém a papírokat, mint akik felhőkarcolót készülnek építeni belőlük, ám én köptem az egészre és kivonultam, akár egy király. Amúgy is hamarabb kezdtem egy órával, meg pénteken rövidített a munkanap. Ez az állami hivatal előnye. Senki sem tart vissza, ha lejár az időd. Akkor nem a családom miatt siettem, most viszont annyira húz valami haza, hogy szinte repülök, mintha baj lenne. Az is lehet, hogy a C-vitamin dobott fel ennyire, amit a dohányzás okozta nyomelemek hiánya miatt szedek. Korábban szokatlanul hámlott rólam a bőr, főleg a kezemen, de ahogy most elnézem őket, segítenek ezek a tabletták, mert a kezem tiszta tőlük, mint a víz. Ez jó hasonlat, hiszen olyanok, mintha átlátszóak lennének. Nagy ember volt az a magyar tudós, aki felfedezte. A paprikát csak ilyen formában szeretem.

Szóval frissességemre két magyarázatot is adhatok, annak ellenére, hogy az első kissé kétes. Egyedül azt nem értem, miért lábbuszon közlekedek. Nem emlékszem, hol hagytam az autómat. Elképzelhető, hogy nélküle indultam el reggel? Nem hiszem. Ahogy feleségem mondaná, ahhoz túl lusta vagyok. Olyan sem történt még meg velem, hogy munkából jövet gondolataimba merülve elkerültem volna a parkolóban és gyalog vágok neki az amúgy nem nagy távolságnak, ami az iroda és az otthonom közt terül el. Mért van hát szükségem rá? Presztízs kérdése. Csakis ez történhetett. Nehéz napom volt ma, annak ellenére, hogy gyanúsan üde vagyok. Talán attól könnyebbültem meg – és ezzel találtam egy harmadik okot – hogy ma odamondtam részlegünk vezetőjének a magamét. Annak a nőnek a kezdetektől fogva szálka vagyok a szemében. Már felvételemkor hangot adott alkalmatlanságomnak erre a munkára. Ki hallott már arról, hogy férfi dolgozzon a pénzügyi hivatalban? Tehetek én arról, hogy diplomám lehetővé teszi, sőt egyenesen feljogosít rá? Négyen versengtünk az állásért, rajtam kívül még három hölgy. Egyikük még tanul, levelezőin; a második egy ismeretlen főiskolát fejezett valahol az isten háta mögött, míg a harmadik magánúton szerezte meg a tudását. A nők jobban ellepik a munkaerőpiacot, mint az illegálisak. Manapság a férfiakat éri nemi megkülönböztetés. Mellettem az szólt, hogy rendes nappali tagozaton szereztem meg a diplomámat, ami igazi tudást ad; technikai felkészültségem is nagyobb, mivel körülbelül három éve van saját számítógépem. Jobban és gyorsabban kezelem a komputert, mint azok a hosszú körmű nők, akik egyenként szedik fel a betűket, körülbelül olyan sebességgel és hanggal, mintha egy automata géppisztoly kerepelne. Továbbá egy férfi inkább elképzelhető egy esetleges vagy majdani vezetői posztra. Nincs menzeszünk, hasfájásunk, terhességi tüneteink, esetleg néha másnaposak lehetünk kissé egy átmulatott éjszaka után. Vegyük például egyik kolléganőmet, aki mellesleg a részlegvezető rokona: egy hónapot dolgozik nálunk, teherbe esik, három év gyereknevelési szabadságra megy, aztán visszatérte után egy hónap múlva megint csak gyermeket vár és mire újabb porontya is eléri a kívánt életkort, már van nyolcévnyi munkaideje, szép összeg a bankszámláján, anélkül, hogy dolgozna, vagy egyáltalán értene valamihez.

A lényeg az, hogy magával az igazgatóval találtam meg a közös hangot megismerkedésünk során. Nem érdekelte, hogy részlegünk vezetője szívesebben dolgozna együtt hasonneműekkel, mint ahogy az sem érdekelte, milyen jegyekre tanultam, ami a boszorkányt igen – noha szőke, hajszálai akkor is úgy állnak szét, mint egy páfrány levelei. Azóta bosszúhadjáratot folytat ellenem. Nem nehéz belém botlania, hiszen egyedüli férfi vagyok a teremben. Rám szól, ha játszani merek, még ebédidőben is. A többiek zenét hallgathatnak, filmeket nézhetnek, elbliccelve a napot: tőlem elvette a hangfalakat, mire én fülhallgatót vettem, amire nem tehette rá a kezét, mert nem állambácsi tulajdona.

Azért akad, akivel jól kijövök, de mától fogva óvatosabb leszek azzal kapcsolatban, hogy kit avatok a bizalmamba. Valaki beárulta, hogy két ebédkártyám van. Az egyiket gyakornoki koromban kaptam, míg a másikat azután, hogy felvettek, ami dupla porcióra jogosít fel. Az elsőt emberi gondatlanságból elkövetett figyelmetlenség miatt elfelejtették visszakérni tőlem. Egészen a mai napig jól ment a dolgom az ebédlőben. Három porció elvette az étvágyamat még az otthoni vacsorától is, feleségem nagy bánatára. Otthon nem ettem, mégis gömbölyödtem, mint egy pamutgombolyag. Kiskirályságom nem tartott sokáig. Ma rájöttek a turpisságra. Rájöttek! Ha, ha! Nevetnem kell. Biztosra veszem, hogy nincs annyi eszük. Fogadni merek, hogy beköptek. A részlegvezetőm megállt mellettem, akár egy bástya, magabiztosan, mint aki egy tapodtat sem hajlandó elmozdulni mindaddig, amíg meg nem kapja, amit akar. Információi biztosnak tűntek, így nem tagadhattam sokáig, de mielőtt átadtam a kért tárgyat, kitálaltam a többieket és szemére vetettem képmutatását. Nem vagyok áruló típus, csupán nem tudhattam, kik a szövetségeseim és kik mentek át a másik hajóba. Azért volt egy hölgyike, akihez sikerült igazán közel kerülnöm, olyannyira, hogy közös titkunk is volt, de kitették a szűrét, mielőtt még elmélyíthettük volna a kapcsolatunkat. Persze nem miattam történt a dolog, én nem bántam volna, ha marad. Feleségem nem érezhette volna biztonságban magát és házasságunkat, ha románcunk tovább tart. A családi békét amúgy sem cseréltem volna fel holmi kalandra. Annyira meghitt érzés, amikor több tucat gyertya fényerejének melegével vár a kivilágított ház, mint most.

Jaj! Elfelejtkeztem a meredek lépcsőfeljáróról, amin kifelé menet gyakran elcsúszok, és amiben hazajövet megbotlok. Mégsem történt baj, szinte átlibegtem a fokok felett. Apám annak idején nem tette szóvá a kényelmetlen bejáratot, mert a ház tervezése egyedi volt. Szerződésbe kellett volna foglaltatnia a megrendelésre vonatkozó jogokat, akkor talán nem jelent volna meg néhány utcával odébb egy ugyanilyen ház, aztán még egy. Az ember végül nem tudja, jó helyre tért-e haza. Például most én sem vagyok biztos benne. Úgy lépek be, mintha az ajtó ott sem lenne. Mint huzat a házon, suhan át fejemen a gondolat, hogy betörték az ajtót és rátámadtak a családomra. Lélekszakadva rohanok, mit rohanok, repülök a nappali felé. Ott senkit sem találok, a lámpák leoltva, mindenütt síri csend és béke honol. Ó! Jókor jutnak eszembe ilyen szavak. A gyerekszobához érek, ahol szintén nyitva az ajtó. A lányom az igazak álmát alussza az ágyában, világító éjjeli lámpa virraszt felette. Megkönnyebbülten térek be a konyhába. Feleségem a mosogató körül serénykedik. Rendes, dolgos asszony, jobban kellene értékelnem. Talán egyszer mindent jóvá tehetek.

Nem hinném, hogy olyannyira csendesen jöttem volna be, hogy ne vett volna észre. Pedig így van. Fel sem emeli rám a fejét. Megragad egy lábast, bizonyára a vacsorát, és készül kiönteni. Még reménykedik. Három emberre főz, annak ellenére, hogy én nem vacsorázok. Ma meglepem, kérek az ételből, hisz lebuktam a munkahelyemen és nagyon üresnek érzem magam. Hiába szólítom fel, mozdulatai megállíthatatlanok. Szó és szemrebbenés nélkül kidobja az ételt. Nem figyel rám, nem szól hozzám. Haragszik? Megbántottam? Gondolom, nem is egyszer. Viszont mindig elnézést kértem tőle. Ha szavaim jelentettek számára valamit udvarlásom ideje alatt, akkor őszintén mondta, hogy megbocsát, amikor kértem. Mégis, mi történt? Egyedül munkahelyi afféromról nem tud. Azt hiszed, van valakim? Lehet okod a féltékenységre, amikor annyi nővel dolgozok együtt. Megtörténhetett volna, és nem rajtam múlott, hogy nem lett belőle semmi. Értsd meg, a nőt azon kaptam, hogy titokban valaki másnak, munkán kívül fénymásol. Megígértem neki, hogy az ügy kettőnk közt marad, feltéve, hogy csókkal pecsételjük meg egyességünket. Belement. Megtettük. Igen. Eljátszottam a lehetőséggel, hogy még kívánatos vagyok és megkaphatok valakit, ha akarom. Aztán elbocsátották, mielőtt tovább léptünk volna. Nem én árultam el. Ennyi! Nem figyelsz rám? Néma maradsz? Legalább meghallgattál. Rendben. Adok neked időt arra, hogy feldolgozd a dolgokat. Kimegyek egy kicsit frisslevegőzni.

Csoda, hogy a gyerek nem ébredt fel, valószínűleg a zárt ajtók miatt. Egy pillanat! Egy perce még tárva-nyitva volt szobájának ajtaja. Igen! Határozottan emlékszek. A bejárati ajtó is a helyén, nem törték be. Hogy hihettem azt, hogy rátörtek a családomra. Várjunk! Nem tudom megfogni a zárat, átfolyik rajta a kezem, túlmegy rajta, ki az ajtón, mintha az csak illúzió lenne. Vagy a képzeletem játszik velem? Kezdek megőrülni. Ekkora lenne a baj? Láttam ettől nagyobb családi konfliktusokat is, fölösleges felhúznom magam miatta. Mégis, miért képzelődök? Végre kint vagyok a friss levegőn. Jól esik, mindenem átjárja. Valami még sem tetszik nekem. Például az a férfi, egy idegen, aki ismeretlenül halad el előttem, mégis mindent tudok róla, főleg a bűneit. Esetleg szert tettem valami különleges képességre? Hol? Hogyan? Az lesz a legjobb, ha utánajárok az egésznek. Végig kell mennem az úton, ahol jöttem. Óvatosan! Abban a sikátorban éppen megkéselnek valakit. Amott egy nőt erőszakolnak, odébb meg éppen rabolnak. Jobb lesz elkerülnöm őket. Érzem, hol mi megy végbe, és nem tudom kiverni a fejemből. Mennyire romlott ez a világ. Kész pokol! Mi történt? Megtelt a másvilág? Ki beszél hozzám? Miféle sugallat hatására jutnak eszembe ilyen gondolatok?

Pontosan erre jöttem. Igen. Az ott talán az én autóm. Nem. Az nem lehet. Mikor törtem össze? Az út csillog a nedvességtől. Nem emlékszem, hogy esett volna ma. Vagy a hő miatt locsolták? Az autó biztos amiatt csúszott ki, az, amelyik olyan, mint az enyém. Nincs, aki segítséget hívjon. Hé! Jó ember! Hogy van? Uram Isten! Ez én vagyok. Hihetetlen, de egyformák vagyunk. A szüleim soha nem beszéltek ikertestvéremről. Szegény fehérre sápadt. Úgy fekszik itt a földön, mint egy szobor, amit ledöntöttek egy világ, egy eszme bukásával. Segíteni szeretnék a szerencsétlenen, de képtelen vagyok rá. Valami eltaszítja tőle a kezemet, nem érhetek hozzá. Ki beszél hozzám újra? Mik ezek a hangok a fejemben? Micsoda? Az én lennék? Be voltam kötve. Testem megfogta az öv, de a lelkem nem, ami kirepült az ablakból, jó messze az autótól, mert nem vettem észre, mi történt. Ez sem nyújt százszázalékos biztonságot, mint az óvszer. Jó példa erre a lányom. Meghaltam! Mennyeiek az égben! Igen! Ti, akik beszéltek hozzám. Ha ez igaz, akkor mit keresek még itt? Nem öltek meg, nem kell bosszút állnom magamért, fölösleges itt kísértenem. A feleségemnek is bevallottam a bűnömet. Micsoda? Mégiscsak igaz. Nem képzeletem szüleménye volt az a gondolat. Teljesen megtelt? És mi a büntetésem, miért? Hiszen ezek csak emberi gyarlóságok. Kiben nem hittem? Ki az a fiú? Itt kellesz szenvednem… a föld bűneitől? Nem panaszkodok. Lesz még rosszabb is? A sötétség fejedelme már régóta itt van és terjeszti a hatalmát?