Versek

Rád gondolok

Illatod porzik előttem,

esőverte szőnyeg az út;

szemeim távolba vesznek,

túl gyengék látni, merre fut.

Felhős éghajlatom alatt

mindenki a sátrát szedi.

Nem mozdulok, mert nem merek

máshová is borút vinni.

Sok-sok langymeleg könnycseppel

az arcomra esőz a múlt.

Fáj emlékeznem arra, hogy

a szerelem a vízbe fúlt.

A felismerés fátylait

lengeti a szél. Már havaz.

Nem hiszem, hogy fog még jönni

világomra újabb tavasz.

Esti jókívánság

Munkások! Álmodjatok gépeket,

Melyekkel kímélitek magatokat!

Festők! Álmodjatok képeket,

Világra tárt ablakokat!

Hazafiak! Álmodjatok népeket,

Ahol mindenki egy hangon kiált!

A költő álmodik veletek:

Jó éjszakát!

C’ est la vie!

Hamuszín felhők alatt

vörösen izzik az ég,

csillagok szikráznak fel:

kialvó tűz ez a kép.

Nézem a nyugvó napot.

Gyenge, mint tekintetem.

Reggel vele ébredtem,

most együtt nyugszik velem.

Magamat még megértem,

gyarló, esendő földit,

mert kimerülök. Ő is?

Fáraszt az élet Égit?

Vigasztal, hogy arca nem

a szégyentől pirul el.

Kék alapon a vörös

forradalomra hív fel.

Elhagy egy kis időre

a napom, az örömöm,

ám visszavárom, és a

küzdést ízét köszönöm.