Versek

A kedvesnek

Már az utcán mentedben

kopog hozzám tűsarkad;

illatod is megelőz,

mindennap új tavaszt ad.

Olyankor láthatatlan

kéz rázza a szívemet,

mint tanár felfordított

csengőjét a gyereknek.

Tekintetem rád tapad,

mint csontodra a hús.

Figyelmességem nem csak

akkor hordod, mikor bús,

komisz idő van és az

öreg ég fent terhesen

már nem első-szülőként

vajúdik egy fellegben.

Nem, már én sem vagyok az

a visítozó gyerek.

kedvem is gyakran rossz, de

attól még úgy szeretlek,

hogy káromkodásaim

végére egy-egy kedves

szót, vagy ha megütnélek

ostorra gyöngyöt teszek.

Meleg van, hát szó szerint

csapom neked a szelet,

vagy mint egy jó antennán

foghatok rajtad mindent.

Ember még sem szoborban,

sem képben nem alkotott

olyan szépet, mint Isten

benned: életet adott!

A tartós érzéseket

úgy fejezem ki neked,

hogy hosszan megölellek

a rövid szavak helyett.