Versek

Helyzetkép

Zavar a nappali fény_ akár egy

másnapos vámpírnak, már túlzottan.

Fent állok kis világom tetején,

ember-vakondtúrások alattam.

Cigarettám parázsfénye innen

egy a lámpákéval a városban;

meztelen talpam a hó harapja:

legalább ő eszik normálisan.

Jómagam a számban apró pattogatott-

kukoricafogakat morzsolok.

ujjaim jól bírják a hideget,

marokbörtön, füsttel tartósított.

Néha fáj szúrása, de kibírom,

hogy ruháimat az eső varja.

Árnyékom egyedüli kísérőm,

sötét sorsom fegyverhordozója.

Ráncok nyomnak hályogot a szememre,

a korpa sárrá válik fülemben,

s vékony, fehér bőrjegem alatt

talán már nem is folyik a vérem.

Viszont, tőlem függetlenül gyöngyé

érik a Hold, gyönyörűségemre;

színe egy épület márványoszlop

combjaira emlékeztethetne.

Nézem az évszakórát, az idő

nem előre, hanem körbe halad,

mindegyiknek megvan a maga kis

mestersége: így kertész a tavasz,

a nyár egyszerű munkás és az ősz

festő, míg a tél őre mindennek.

Épp szárnyaszegett vándorként

kóborlok repülés helyett.

Elhagynám a föld gumicelláját,

ami nem gravitációval vonz;

úgy visszapattansz róla,

mintha váratlanul érne pofon.