Álom - A játszma

A játszma

Délután három óra körül érte el Károly a reggel kitűzött célállomását. Sietnie kellett, ha nem akart a városban, vagy még egyszer útszélen aludni. A szállodák túl drágák, a külföldiekre specializálódnak, lehetőséget sem adva a hazai, egyszerű embereknek. A férfi egy lakóház második emeletén állt, amikor azon gondolkodott, hogy visszaforduljon, mert a többszöri csengetés után senki sem nyitott ajtót. Hirtelen azonban lépések zaja ütötte meg a fülét. Valaki az ajtóhoz csoszogott, kilesett a kulcslyukon, majd hatalmasat kiáltott.

—Jesszusom! András! Szívem! Találd ki, ki van itt!

Ám hogy tévedések elejét vegye, a hang birtokosa ajtót nyitott. A férfi úgy három zár fordulását hallotta, nem Klári néni ügyetlenkedett eggyel. Elhatározta, amikor kifelé fog tartani, megnézi, nem tévedett-e, mindenesetre a környék biztonságáról meg volt a véleménye. Valószínűleg olyan erős, mint egy gyertyaláng.

Az ajtó kitárása után semmi sem állta Károly útját, de az új akadályon, Klári nénin csak finoman lehetett átjutni, úgy, hogy megölelte és megfordítva belülre került. Az asszony nem volt kövér. Nagyon is sovány volt és megviselt, hiába élt már végre nyugodtan, amiket addigi élete során elszenvedett, örökre rajta hagyta a nyomát. Őt és férjét meghurcolták a kommunizmus alatt, amiért nem csatlakoztak a párthoz. Akkor még semlegesnek is rosszabb volt lenni, mint ellenségnek. Az asszony magyartanárként férje pedig matematikát oktatott az egyetemen. Magyar nemzetiségű tanárok többen is voltak, de csupán ők ketten vállalták fel hovatartozásukat és nem szégyelltek megszólalni annak nyelvén. Nem sokkal Károly felvételije előtt kerülhetek csak vissza tanszékeikre, a rendszer bukása után. Ők nem voltak hajlandóak leborulni a kommunizmus bálványa előtt, amiért kiközösítettek voltak. Akkoriban nem volt egy nyugodt álmuk sem. Majd minden éjszaka felriasztották őket, házkutatást tartottak náluk, amíg nekik arccal a falnak dőlve kellett állniuk. Károly tanulmányai alatt Klári néni diákjai sokat panaszkodtak az asszonyra, hogy milyen idegbajos, veszekedős, hisztis. Egyedül az értette meg őt és férjét, továbbá viselkedésüket, akik tudták, miken mentek keresztül. A házaspár voltak első képviselője egy magyar szervezetnek, ami ma már működik, keserves árat fizettek érte, de soha nem bánták meg.

Károly haladt volna magától is a háromszobás lakásban, mint falat a gyomorban, hisz ismerte az utat, de jól esett neki a kedves asszony tessékelése. Gyakran látogatta meg a házaspárt hétvégeken, amikor nem ment haza, mint a többi diáktársa. Maradásra a hosszú, körülményes hazautazás, a tanulás, amire a kollégiumban jobban tudott koncentrálni, mint odahaza, ahol mindig munka volt és rossz családi állapota szolgált indítóokkal. Bármennyire is tűnik elfogadhatatlannak egy gyerek ilyen fajta viselkedése szüleivel szemben, érthető. A diáknak a tanulás kell, hogy legyen egyetlen munkája, feladata, ha már rászánta magát. A fizikai munka nemesíti a szellemet, de túlzásba vitele megtöri azt.

A vendég megdöbbent, amikor mentorát, Bandi bácsit, az egykor hatalmas Kheirónnak tetsző férfit tolószékben találta. A gyenge, apró, fürge, de ravasz és gonosz állatok mindig is túlélték a nehézségeket, míg a tirannoszauruszok kihaltak. Károly látta, hogy az öregúr a modern technika egyik vívmányával foglalatoskodott – egy számítógéppel – és látszólag olyannyira belemerült, hogy nem vette észre az újonnan érkezőt. Az igazság az, hogy szándékosan nem figyelt fel. Az ő öreg szíve is nagyot dobbant, amikor az üdvözlésben felismerte Károly hangját, de érdeklődésre nem mutatott jelet, szándékosan, mert neheztelt fiatalabb kollégájára, aki elment, és letelepedett ott, ahová kisegítették őt. Hátranyújtott jobb kezébe Károly talált bele és szorította meg, aztán leült mellé és elnézte az idős embert, annak már nyáron is deres haját, az örök telet, ami a fején ült, mint a nagy hegyeken a hó. Bandi bácsi még ülve is nagydarabnak és magasnak tetszett.

A látogatót egyáltalán nem zavarta, hogy a másik férfi hidegen fogadta. Könnyebb, gondolta, olyan, mintha csak egy napja nem látták volna egymást, és egy szervusz elég a formaságokra.

Károly hirtelen nagyot tüsszentett, amire Klári néni rávágta:

—Egészségedre!

—Ugyan már! – horkant fel Bandi bácsi először mutatva érdeklődést a szobában történtek iránt. – Nem illik azt mondani, hogy egészségedre.

—Miért ne illene? – dacolt vele a felesége. Vitatkozásuk öreg, jóízű ártalmatlan viccelődésnek tűnt, amivel az emberek elütik az időt.

—Mert illetlenséget követ el az, aki tüsszent. Azzal, hogy rászólunk, emlékeztetjük kultúrálatlan cselekedetére, amitől az illető zavarba jöhet.

—Akkor mit kell mondani? – kapcsolódott be Károly az elmefuttatásba.

—Semmit – hangzott a felelet, amit az idősúr válaszul kimért. Egyszerű. Az élet nem nehéz, csak mi komplikáljuk túl. Bandi bácsinak mindig is sok elve volt, amikért Károly tisztelte is. A két férfi közül a fiatalabbik sem volt tökéletes. Túl sok mindenről volt meg a véleménye, amit egykori tanárától örökölt. Hajlamos volt ítélkezni másokról és kifejezni nemtetszését az illetőnek, ha nem ahhoz tartotta magát, amit ő vall. Szerette a határozott embereket, de nem a fanatikusokat. Az öregúr egyik szokása volt, hogy rászólt azokra, akik úgy fejezték ki magukat, hogy szeretnének kérni valamit. Akkor miért nem kérik. Most akarják, vagy nem? Egy másik pedig, hogy nem szerette, ha valaki úgy fejezte ki magát, hogy: „Azt hittem…”. Ha hiszünk, nem egyszerű dolgokban tesszük, magyarázta, alpári dolgokra elég gondolni.

Károly megütődött. Nem lelkileg, Bandi bácsi nézetein, hanem fizikailag, mert annak tolószéke nekiütközött, ahogy felé fordult.

—Hogy vagy, fiam? – szólította meg az öreg. Kedves akart lenni, de hangjában mákszemnyi bosszúság érződött a számítógép ellen épp elvesztett sakkparti miatt.

—Jól – válaszolt Károly hangosan, nyomatékot adva szavainak. – Köszönöm jól, jól.

—Az, hogy későn nyitottuk ki az ajtót – mosolygott végre Bandi bácsi –, nem jelenti azt, hogy Klára nénéddel már rosszul hallunk.

Bandi bácsit mindig bosszantották a felesleges szavak és mozdulatok. Az öreg életében mindig az tette, amit kell, és ott, akkor volt jelen ahol és amikor szükség volt rá, és ez volt legértékelhetőbb tulajdonsága. Károly tudta ezt és épp azért nem haragudott rá.

—Ha én kiabálni fogok – csűrte a gondolkodó –, a szomszéd úgy fog dörömbölni, hogy ránk dönti a falat.

Nevettek.

—Tudtam, hogy egyszer visszajössz. – csapott komolyba Bandi bácsi, mintha hangjában egy váltókar lenne, és az egész olyan egyszerű lenne. – Hol vannak a holmijaid?

—Csak egy kis csomagom van odahaza, édesanyámnál.

—Nem költözöl végleg haza?

—Nem – A felelet kurta volt, ami rövidségét tekintve Bandi bácsinak is tetszett volna, de jelentésében ellentmondott akaratának. A férfi már unta, hogy mindenki számon kéri. Tudta magától is, hogy itthon lenne a helye, de már késő. Hét év nagy idő. Mindaddig egyedül Mihály nem marasztalta, de ő egy gerinctelen alak.

Az idős úr nem erre a válaszra várt. Félig a számítógép felé fordult, új játékot kezdett, de azért figyelme egy másik részével folytatja a Károllyal megkezdett beszélgetést.

—Gondold meg! – folyatta. – Szükség van itt az olyan emberekre, mint te.

Károly nem tudott mit felelni, inkább az elterelést, időhúzást választotta.

—Honnan van ez a számítógép?

—A fogadott unokám nálunk nyaral. Az a kis csitri többet komputerezik, mint olvas. Otthoni könyvei a polcán csak arra szolgálnak, hogy kevesebb teret engedjenek a pornak, ne keljen annyit törölgetni.

—Hagyja azt a játékot! Úgy sem tudja megverni. Vagy ha igen, akkor nagy nehezen.

—Miért? – dacolt Bandi bácsi. – Ugyanolyan emberek tervezték, mint te meg én.

—Igen. Az ellenfele viszont nem olyan, mint én. A gép több dologra tud egyszerre figyelni, sok lépéssel előbbre gondolkodik.

—Ne becsülj le! – kapja fel Bandi bácsi a fejét a kihívásra, mint minden férfi. – Abban azonban igazad van, hogy hús-vér emberrel jobb játszani. Elfogadod a kihívásomat?

—El – válaszolta Károly határozottan úgy, ahogy az öregúr szerette. Közelebb húzta székét az előtte álló monitorban függő táblához. Legalább egy hullámhosszon lesz Bandi bácsival.

—Érdekesebbé tenné a játszmát, ha fogadásra mennénk – ajánlotta az öregúr. – Legyen a tét jövőbeli sorsod. Ha nyerek – emelte fel az öregúr mérlegszerűen a két kezét és repülőgépek fordulásához hasonlatos mozdulattal egyiket felemelte a másikat pedig leengedte –, a családoddal átköltözöl ide, Kárpátaljára. De ha vesztenék, amit kétlek – billentett a mérlegen – ott maradhatsz, áldásom rátok.

Károlyt meglepte a tét

—Miért fogadnám el? – vonta kérdőre az öreget.

—Mert ennyivel tartozol nekem, istenednek, aki kivezettelek a Kánaánba – szorította sarokba Bandi bácsi a nálánál fiatalabb embert. – Ha ragaszkodsz a húsos fazékhoz – folytatta tovább a Biblia után szabadon – harcolj meg érte.

Sakk, gondolta Károly, azonnal, pedig még el sem kezdték a partit. Szellemi téren, a meggyőzésben már az öregember vezetett. Károlynak lépnie kellett. Jól tudta a vén ravasz róka, hogy addig ő még soha semmit sem tagadott meg tőle, és a jövőben sem tenné meg.

—Rendben – hagyta rá a tétre felszólított.

Bandi bácsi kezet fogott vele. Lelkes volt, akkor üdvözölte csak Károlyt igazán.

—Hogy döntjük, el ki kezd? – vetette fel Károly. – Vagy most is, mint mindig, a fehér?

—Pénzfeldobással.

—Nekem mindegy – vonta meg a vállát a férfi. – Akár kezdhetne is. Soha nem voltam szerencsés.

—Már hogy ne lennél? – így Bandi bácsi. – Hisz vitted valamire, nem?

—Igen. Viszont nem a szerencse nagyasszonyának, Fortunának köszönhetem, annál inkább a Gondviselésnek és kitartó munkámnak.

—Akkor hogy állsz a játék elé? Nehéz dolgod lesz velem. Szükséged lesz valamilyen segítségre.

—A sakk egyedül a tudástól függ, nem a lapjárástól, mint a kártya.

Ellenfelének tetszett a magabiztossága. Feldobta az érmét. Károly vesztett.

—Lépéselőnyben vagyok! – örvendezett Bandi bácsi. – Te, fiam csak reagálhatsz, válaszolhatsz a lépéseimre.

—A feketével is lehet győzni. Taktika kérdése az egész – magyarázta Károly. – Sőt, így lesz szép nyernem – igyekezett Károly sem alul maradni a szavakban.

—Kezdjük? – szólította fel az öreg kolléga a fiatalt, mert kissé elbizonytalanodott annak céltudatosságán.

—Rendben.

Károly arra gondolt, Bandi bácsi beveti majd beszéde és szemüvege hipnotizáló erejét, hogy őt pszichikailag is gyengítse, amiben igaza is lett.

—1.D4!

Azonnal elfoglalja a középpályát, gondolta Károly. Elhatározta, hogy kihasználja a nyitottságot, a kevésbé védhetőséget. A zárt rendszer, amit ő választott, védettebb, de kevesebb lehetőséget ad a támadásra.

—Hf6 – kattint a másik a számítógép egerével. Nem fog kivégzősdit játszani. A helyzeteket lesi és mattra törekszik, azonban már többször alkalmazott taktikájával már többször is elkövette azt a hibát, hogy a saját tervére történő összpontosítása közben nem figyelt eléggé az ellenségre és annak készülődésére.

—2. C4. – újabb középpályás. Bandi bácsi ugyanúgy vágott mondókája közepébe, mint a játszmába:

—Miért nem térsz haza?

A C5 válasz elragadtatott lépés volt Károly részéről, hiszen figuráját védelem nélkül hagyta, de a lelki támadás kezdete megrendítette.

—Ott jobb az életszínvonal – felelte bosszúsan. – Nem mintha tökéletes lenne, de az alapvető dolgok, mint víz, gáz, villany megvannak, amitől embernek érzi magát az ember.

3. D5. Nem üti le, gondolta a másik, inkább megakasztja a gyalogost.

—Itt is emelkedik – folytatta az öreg –, legalább is jobb, mint volt.

Károly E5-el csúszik el a támadás és a válasz elől.

4. Hc3. Bandi bácsi bevédte a parasztot, és maga mögött óvta az E4-es mezőt.

—Új kormány került hatalomra.

D6. Tömör védelem.

—Miben jobb, mint az előző volt?

5. G3. Sáncolni készül, ismerte fel Károly.

—Sokkal. A lakosság többsége, főleg a fiatalok, akik a jövőt képviselik, mellette állnak. Magyarország elrontotta, amikor erőteljes, energikus politikusait öregekre cserélte le, akik nem fejlődést akarnak, hanem nyugodalmat.

G6. Behozhatja a lemaradását, ha hamarabb sáncol.

—Az előző sem volt rossz – emlékezett vissza Károly. – Egyszerűen kellemetlen intézkedéseket kellett foganatosítania.

6. Fg2.

—Nagy volt a korrupció. A parlamentben, akinek pénze volt, annak állt a világ. Kizárólag nagy tőkével lehet átlépni a kommunizmusból a kapitalizmusba, amit egyedül azok tettek meg sikeresen, akik előre látták a változást és közel ültek a tűzhöz. A régi rendszer első hívei a leggyorsabb cserbenhagyói is voltak. Sok pénz vészelte át a nehéz időket és az inflációkat személygépkocsik formájában garázsok mélyén. Akkor még nehéz volt autót venni, fel kellett iratkozni egy várakozólistára, stb., kivéve a befolyásosabbakat, akik soron kívül könnyen hozzájuthattak. Manapság, amikor újra divatos a templomba járás, ők a legbuzgóbbak, míg régen beárulták a többieket.

Fg7.

—Most nincsenek oligarchák?

7. Hf3.

—Vannak, de az új miniszterelnök harcol ellenük. Egyszer már megbuktatták, mert nem hódolt be nekik, de az igazság újra győzedelmeskedett.

0-0. Sikerült. Hasznos volt egyből lóval kezdenie. Az övé már kint volt, így hamarabb sáncolhatott, bástyázhatta el magát.

8. 0 0. Minden lépésnél egy érv merült fel a két oldalon. A játszma nem csak a táblán zajlott. A két férfi szavai úgy röpködtek a levegőben, mint valami nehézbombázók.

A6.

—Megütheti a bokáját! – figyelmeztette Károly Bandi bácsit, nem is annyira politikai szembeszegülésre célozva. Szokása volt nem potyázni, a másik elnézéséből levenni a figurákat.

9. He1! Visszatáncolás. A fehér új helyzetet keresett. A két játékos közül a fiatalabbik egyszerre töprengett a mini háborún és a hallottakon. Az ember egyszerre sok dolgot képes felfogni, érzékelni, idézett vissza az új diktátor egykori pszichológiai tanulmányaiból.

He8. Megfontoltan kell játszani. Károly beszédpartnerére és a játékra is egyaránt figyelni kényszerült, amitől úgy érezte, szétszakad az agya.

10. Hd3.

—A mostani kormány vezérét Magyarország előző miniszterelnökéhez tudnám hasonlítani – folytatta Bandi bácsi. – Mind a kettő akaratos, kemény jellem. Többször tárgyaltak már itt nálunk és jól megértették egymást.

—A mi elnökünk nem szerette szomszédotok miniszterelnökét – Károly közben a másik fronton is előbbre jutott azzal, hogy egyik gyalogját az f5-ös mezőre tolta. Nem védett ő egy politikust sem, de idejét látta annak, hogy kezébe ragadja Damoklész kardját, és kissé megsuhogtassa öreg barátja felett, aki az igazi támadást nem a jobb szárnyról véli előtörni, hanem szavakból, amire két helyen is lép: a táblán az a4-et, szavaiban pedig a következőket:

—Manapság a paraszt elnökök idejét éljük – váltott át Bandi bácsi a tettről a szóra. – Nem szépen beszélnek, nem értenek a dolgukhoz, a választások előtt pár héttel készítik fel őket a dolgukra, aztán meg rángatják őket a háttérből, mint színészeket szokták a rendezők. Akikért én kiállok, nem táncolnak minden füttyszóra, különösen nem a külföldére.

E4! A határozott lépés fenyegette a Hd3-as állást. Károly nem neheztelt az idős úrra, amiért az valószínűleg az ő országa elnökéről beszélt, mert ő nem rá szavazott.

Bandi bácsi a huszár f4-et lépte, illetve válaszolta, mióta ő kényszerült védekezni, alkalmazkodni az előálló helyzetekhez.

—Szükség van most az ilyen tenni kész, aktív személyekre, mint te – példálózott vele az öreg, aki személyes oldaláról támadta meg a fiút, reménykedve abban, hogy ott gyengébb.

Hc7, ment a nem kérdő, mégis feleletet váró mondatra a válasz a táblán és a levegőben.

—Azzal, hogy itt jártam ki az egyetemet, öt évet adtam az államnak, hogy javítson szülőföldem helyzetén. Mivel az akkor nem történt meg, hagyjon nekem békét. Próbálkozzon a mostani fiataloknál. Nálam már eljátszotta az esélyét.

Bandi bácsit a felelet ledöbbentette. Igaza van egykori védencének, tudta jól, viszont nem helyeselhette. Ha mindenki így gondolna, üres maradna az ország. Amint Mihály is mondta, ha kitennék az oroszokat a nyelv javára, senki sem maradna.

Tizenharmadik lépésként Bandi bácsi egyik gyalogja lépett a h4-es négyzetre. Ellentámadás a kritikus oldalon.

—Gondold meg! – mondta az öregember. – Talán nem tudnánk úgy megfizetni, de megbecsülnénk. Vagy neked a pénz számít?

Az elhangzott feltevés egy láthatatlan tőr döféseként érte Károlyt. Mintha ellenfele csalna, és egy lépést soron kívül tett volna.

—Nem! – válaszolta határozottan a vádlott. Zavarát leplezve és nyomatékot adva kijelentésének lovát a d7-re teleportálta. – Nem anyagiak tartanak vissza. Nem mondom, az egyetem befejezésével jól esett volna egy kis elismerés, ami azt jelentette volna, hogy kellünk ide és értékelnek minket, de már nem hiányzik, félretettem. Például tudok egy olyan esetről, ami egyik ismerősömmel esett meg, aki miután tőlem egy évvel hamarabb befejezte tanulmányait angol szakos lévén nem talált munkát. Utcaseprő lett belőle diplomával a zsebében. Amikor erre tévedt véletlenül egy külföldi és barátomnál egy tér felől érdeklődött, ő tökéletes angolsággal megmondta neki a keresett helyet. Az idegen ámulatba esett azon, hogy itt még az utca emberei is tudnak idegen nyelveket, de később kiigazították azzal, hogy itt nagy a munkanélküliség.

Mit szólt jó öreg ellenfele?

14. Vb3.

Érvek pillanatnyi hiányát kipótolta egy lépéssel, bevetve egy nagyágyút a fizikai, a közöttük végbemenő szellemi harc megtestesítő sakkjátszmában.

—Akkor mi a baj, fiam! – érdeklődött a lépő. Nem tudta eldönteni, örüljön-e, vagy sírjon. Úgy érezte, az egyik helyen jól áll, míg a másikon siralmasan, vagyis a meggyőzésben.

—Bástya Béla nyolcra! – tudatosította lépését Károly a másikban azzal, hogy kimondta azt. – A családomért küzdök anyaoroszlánként. Az ottaniért – vallotta be magának. Valami kezdett összeállni a fejében, de még túl sok darab hiányzott a mozaikból, mintsem össze tudta volna rakni.

—Hány családja lehet az embernek? – Bandi bácsi határozottan figyelmet tanúsított Károly problémái felé. Mindaddig egyedül célja a fogadás megnyerése volt. Figuráját önkéntelenül az f3-ra tolta, hogy megvédje a középpályát, amit kezdetben elfoglalt, de nem tudott megtartani.

—Az első vér – jelentette ki Károly. Ő hajtotta végre a parti első ütését az e f-re koordinátájú hadművelettel. Nehezen fogadta el az áldozatot, éppen akkor, amikor végre figyeltek rá, de erőt vett rajta játékszenvedélye, ami másik rossz, de megbocsátható tulajdonsága volt. Számítógépben előtte nem lehetett szórakozás, mert rávetette magát. Ő tudta azt és nem kísértette magát, de néha csapdába esett. Talán nem játszotta ki magát gyerekkorában, túl hamar lett felnőtt. Már tizenkét éves korában meg kellett tudnia anyja betegségét, ami súlyos felelőséget rakott rá. Mit kezdjen vele egy kisfiú! Majdnem olyan volt ő is, mint Bandi bácsi és Klári néni, na meg persze a világ minden egyes szenvedő embere, akik egy-egy földi, kisebb fajta emberi krisztusok, de rá még a megváltás terhét is felrakták. Szülei minden pénzüket tanítatására költötték, és elvárták, hogy felemeli őket, amit ő meg is tett, de sok nehézség árán.

—Ami a családot illeti – folytatta Károly, miután a komolyság legyőzte a siker kifejezését arcán, mert nem fért meg vele együtt. – Ha az ember jó kapcsolatot tart fenn szüleivel, rokonaival, barátaival, akkor nősülés után is elmondhatja, egy nagycsalád tagja, mint egy maffiózó, legyen bármilyen messze a többiektől.

16. exf. Az újabb ütéssel már kvittek voltak, de nem tartották számon. Inkább figyeltek a másikra. Egyiküket a történet, a másikat a tapasztalt részvét kötött le.

—Nem vagy jóban az itthoniakkal? – firtatta Bandi bácsi.

—Nem igazán – válaszolt Károly, lovával az e5-re ügetett, nagyszerűen. – Sajnos nem. Első családom nem egy leányálom. Az Úr viszont megáldott, kárpótolt egy újjal.

Összeállt a kép. A korábban felvetett kikívánkozó gyerek hasonlatával élve: megszületett. A vajúdás alatt Bandi bácsi bástyáját közömbösen a d1-es mezőre tolta, de szavai fejezték ki igazán érzéseit.

—Sajnálom – mondta. Úgy rémlett, bár már idős volt és néha zárlatolt a feje, emlékezete szerint a fiú, akit hirtelen nem tudott a jelenlegi Károlyhoz kapcsolni, mivel korábbi mivolta zárkózott, a maga dolgai iránt hallgatag volt, soha nem mesélt neki nehéz sorsáról és gyenge hátteréről. A fiatalabb férfi most is csak azért tette, hogy magyarázattal szolgáljon Bandi bácsinak. Nem több erőfeszítéssel, mint amennyivel egyik gyalogját a b6-ra helyezte, Károly bólintott, nyugtázva a részvétet.

18. Hce2; Fd7. 19. Vc2; b5. 20. Ab:; ab:. 21. Cb:; Bb5:. 22. Ba2; Vb8! A küzdelmet egyik fél sem merte szavakkal megszakítani, mert azok életleneknek, tehetetleneknek, feleslegeseknek mutatkoztak volna. Csak miután Bandi bácsi kissé fellélegzett a csapások után, szólalt meg:

—Szóval ellenszegülésed ottani családodért van? – amíg elvonta Károly figyelmét futójával a d2-re lépett. Remélte, hogy azért semmi sem olyan vészes és minden elrendezhető. Ha nyer, gondolta, Károly betartja az ígéretét, és jobban elgondolkodik az átköltözés kivitelezéséről.

—Igen. Azt hiszem – válaszolt a férfi, miután királynőjével a b7-es mezőre lépett, mert a másik nem zökkentette ki. Kis lépés, mindössze egy kocka volt, amit megtett a táblán, de annál nagyobb előrehaladás volt számára a tudatosulás terén.

Az öregúr következő lépése az Fc3 volt. Úgy látszott, nem sietteti a játszma kimenetelét, inkább elaprózza lépéseit, mint aki valamit sejt a győzelem kimeneteléről, ami nem őt kecsegtette.

—Bástya a8-ra – mondta ki Károly hangosan.

—Látni is látok – vágott vissza az öregúr, miközben saját bástyájával leütötte az elé helyezettet.

—Ugye nem gondolja komolyan, hogy nyerhet? Még megijeszteni sem tud. Ebben az állásban terhessé vált, épp oly öreg bástyáját, mint maga, cserélte le az enyémmel – azzal, vezérével az a8-ra ütött.

Bandi bácsi a Vc1-el válaszolt, amire ellenfele azt, hogy egyetlen megmaradt bástyáját a b6-os mezőre tolta, közvetve hatalmas kérdőjelet festve öreg barátja arcára.

Gyalog b4-re. Az öregúr egyik korábban meghátrált figurája helyére lépett, amíg még nem volt késő védekezni, miközben nem vette észre Károly jól irányzott ló-lépését az a6-os kockára.

—Családomat és személyes ügyeimet többre tartom, mint egy hálátlan államot, amely szülőföldemet csak bitorolja – toldotta meg Károly lépést szavaival. –, még ha ez önt meg is botránkoztatja. Tudom, hogy a hazatérést becsületbeli kérdésnek tartja, és ne akkor fogja el az embert a honvágy, amikor már a halálán van, és dicsőségesen hazahozzák az árulót, de…

—Fiam!

Mennyire szebben hangzott a megnevezés volt tanára szájából, mint saját apjától egykor. A férfi sajnálta Bandi bácsit és feleségét, amiért nincs gyermekük. Az öregúr figuráival is hiába vagdalkozott már, mint a szavaival, ami abban nyilvánult meg, hogy egyik gyalogosával a c5-re ütött. Károly rájött, miért áll ellen és megmásíthatatlan döntést hozott, amit a játék kimenetelében akart a másik tudtára hozni. Nehezen döntött. Úgy érezte, kétfele kellene szakadnia, jobbra és balra, de nem tudta eldönteni, szíve melyik oldalára hallgasson. A jobb, amit az esze is támogatott, azt javasolta neki, hogy maradjon, de a bal, ami testi fölénnyel rendelkezett a mellkasában az Amerikai visszatérést sugallta és győzött.

—Hiszen itt van a hazád!

—Nem! – Károly tiltakozása jeléül leütött egy ártatlan, de gazdájának köszönhetően vakmerő figurát. – Nincs nekem hazám, esetleg csak szülőföldem egy számomra idegen államban, aminek hívását, szeretetét nem érzem. Tudja, miért maradtam olyan messze, miért nem telepedtem le anyaországunkban? Mert ott mi hülye ukránok vagyunk, de itt meg ugyanazon jelzőjű magyarok.

Károly valósággal kifulladt mondókájának végére. Bandi bácsinak csillapítania kellett, mint egy maratoni futót edzőjének egy hosszú táv után.

—Ne törődj velük! Ne törődj a világgal. Anyák, ne neveljetek érző lelkeket, ha nem akarjátok őket szenvedésekben látni. Legyen mindenki üres, elfajzott, hobbi nélküli. Hogy beszélhetünk így! – fedte meg magukat az öregúr. Próbált felháborodni, de nem ment. Az igazság, amit ő is tudott, elnyomta a haragját. Osztotta tanítványa világfájdalmát. – Olyan szépen tanultad az államnyelvet! Azt hittem, itt maradsz, ide szánt az Isten.

—Úgy látszik, nem – válaszolt Károly. – Az angolt szívesen tanultam, mert vágyódtam. Egy nyelvet sem lehet otthon megtanulni, míg egy közegben pár hónap alatt. Az iskola a teóriákat fekteti belénk, amit elmélyítünk az életben. A gimnáziumban majd meg buktam ukrán nyelvből, és csak az egyetemi környezet tanított meg. Az angolt még hamarabb elsajátítottam, mert érdekelt. Mit ér valaki manapság egy megtanult nyelvel? Az nem ad specialitást. Mindenütt alapkövetelmény egy-kettő beszélése. A fontos ma a számítógépek kezelésének ismerete, vagy valami szakma, amit a nyelv kiegészíthet.

A kifakadást halálos csend követte. Arra vártak, hogy az emlékek iszapos része, az elgondolkodtató, nehéz dolgok újra leülepedjenek az elmében, mint felzavart vízben a sár.

A játszmában akkor már állóháború tombolt. A mozdulatlanság veszélyesebb antonímiájától, úgyszintén a semmilyen hír a kellemetlennél.

—Bástya a3-ra! – Miután helyet készített igazi, szándékozott mondanivalójának, Károly folytatta. – Elnézést kérek. Indulatos voltam.

A ló elől meghátráló mozdulatot harmincegyedik lépésként a vezér e1-re követte.

—Semmi baj – nyugtatta Bandi bácsi. – Mi voltunk tapintatlanok – a királyi többes lehetőséget adott felesége bevonására, a felelősség megosztásába. – A te élettörténetedből rájöttem valamire – folytatta az öregúr –, amire már fiatalkori bibliaolvasgatásaim óta keresem a választ.

—Mire? – érdeklődött Károly, de azért lépett, nem kíméletlenségből, csupán a játék kedvéért.

Va4.

—A Bibliában több helyen, elhangzik egy hasonló tartalmú igeszakasz, amely a családra vonatkozik. Azt hiszem most már értelek.

—Hogy hangzik az idézet?

—Valahogy – erőltette meg elméjét Bandi bácsi – így: „Azért elhagyja az ember az atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testé. Felette nagy titok ez…”

—Azt hiszem, értem – vette át Károly a gondolatmenetet. – Azzal, hogy ott hagytam szüleimet, új lehetőséget, kárpótlást kaptam az Égtől. Senki sem választhatja meg, hová szülessen, de azt igen, hogy hova nősüljön, vagy kihez menjen férjhez. Azon kell lennünk, hogy gyermekeink ne sajnálják és szégyelljék, hogy velünk vannak. Nem birtokolni kapjuk a gyerekeket, hanem kölcsönbe, amit egyszer vissza kell adni a Teremtőnek, aki adta.

—Akkor mi jó van a gyereknevelésben? – tört be a szobába váratlanul Klári néni hangja, majd feje. Kezeiben két vödör harangozott, amikbe vizet készült gyűjteni hiány esetére. Károly is gyakran tartalékolt. Még új hazájában is gyertyákat készített az asztalra villanykimaradások alkalmára, szomszédai nagy derültségére, akik idővel kioktatták, hogy fölösleges.

—A nevelés, Klári néni! – magyarázta Károly maga sem tudta honnan jött megvilágosodással. – A meglepetés öröme, munkánk gyümölcsének íze, és a büszkeség, amit nyújt egy gyerek, ha helyesen neveljük.

Klári néninek nem lehetett csemetéje, de nem haragudott meg a kioktatásra. Már rég hozzászokott meddőségéhez és azzal vigasztalta magát egykor, mielőtt még nyugdíjba ment volna, hogy az összes tanítványa majdhogynem a gyereke. Szerette őket, de megváltozhatatlan idegi állapota miatt nem tudta kimutatni az érzelmeit.

—Megértem – kapott a beszélgetés foszlányaiba az asszony férje, akár a tűz a gyúlékony anyagba –, hogy neked a családod mindened. Még kissé nyugtalan itt minden, ne gyertek még vissza, ne szakítsd ki őket környezetüktől, mint virágokat a földből. Ha ide ültetted volna őket, nem halnának ki, sőt, sehol a világon, mert a kárpátaljai ember mindenhez alkalmazkodik, és mindenütt megél. Azonban felelj egy kérdésemre, de őszintén!

—Mi lenne az?

—A tőlem hallott változások után, és persze ha tehetnéd, itt maradnál, nem mennél el?

Károly nem töprengett a válaszon, azonnal igent mondott, s mivel a szó elszáll, bólintott is mellé. Ránézett az előtte lévő sakktábla grafikájára és sorra végignézte a figurákat. Látta, hogy Bandi bácsi legutóbbi lépése a királlyal történt, méghozzá a h1-es mezőre. Menekült, lényegében vesztett. A királyról Károlynak egy másik, valaha élő jutott az eszébe. Azon tűnődött, apja tudatlanságában hogy volt képes fiát egy valaha jogosan birtokolt névről elnevezni. Ő istene kegyes voltát és az élet fintorát vette észre megmutatkozni magán keresztül. Fontos hinni. Az ember cselekedetei kilencven százalékát érzelmekből fakadóan teszi, és csak tíz százalékát észből, megfontolásból. Sokan különböző dolgokban hisznek, különféle isteneket imádnak, de egy közös kell legyen bennünk, mégpedig jobb jövőnkbe vetett hit.