Péter életében először visel magán fehér inget és nyakkendőt, Marika reménysége szerint nem utoljára, ugyanis jól áll neki. Többször felvételizett már életében, de először néz ki igazi vizsgázónak.
Önelégült mosollyal lép ki az egyetem főbejáratán. Egy percre megáll és körülnéz. Barátnőjét keresi. Míg várja, két lány beszélgetése jut a fülébe.
—Ez az a srác, akit tavaly felvettek, de nem jött el, csak a helyet foglalja – mondja az idősebb, bár két egykorú lányról nehéz megmondani, hány évesek. Sőt, a nők korát általában lehetetlen megállapítani, mert nem csak hogy jól titkolják, de remekül álcázzák az éveiket.
—Sajnos én is találkoztam már vele – így a másik. – Több helyre is felvételizik. Vajon jövőre találkozunk vele?
Ha nektek is sikerült, gondolja Péter, akkor együtt fogunk tanulni. Örömmel szúrja ki a tömegből a siető Marikát. Szinte egyszerre veszik észre egymást. Szerelmükkel kiválnak a tömegből, az ölelkező párra mindenki felfigyel.
—Mi a további program? – kérdi rekedt hangon. Amikor bement a munkahelyére, rögtön kiszúrták, hogy valakinek jó volt az este. A megjegyzésekre ő csak mosolygott és eljegyzési gyűrűjére pillantott.
—Elmehetnénk ünnepelni – javasolja Péter.
—Máris? – kérdez rá a lány délelőtt tizenegykor.
Barátja válaszra sem méltatja, nem tűr ellenvetést. Még soha ennyi önbizalom és vele együtt élniakarás nem halmozódott fel benne.
—Nem fogjuk valami túl gyakran látni egymást – sóhajtozik a lány.
—Feltéve ha össze nem hangoljuk az órapárjainkat. Mi lenne, ha összesűrítenénk őket hétfőtől szerdáig és csütörtökön, pénteken szabadok lennénk egymásnak, a hétvégékről nem is beszélve.
—Jobbat tudok – ajánlja Marika lelkesen. – Hétfőn nehéz újra visszatérni a tanuláshoz. Mi lenne, ha a keddel együtt szabad lenne.
—Gyakran kellesz hazautaznom. Anyám egyedül van otthon.
—Megértem – tekint rá a lány szelíden. – Jó, hogy mindent meg tudunk beszélni. Látod, még is csak szereted.
—Igen. Ő is engem a maga módján. Egyszerűen számba vettem a jó tulajdonságait.
—Mégpedig?
—Például, tíz éve nem aludta át a reggeli csordahajtást.
—Te most hülyéskedsz? – pirít rá a lány.
—Igen – mentegeti anyját Péter. – Csak ne leplezd le a csáberőmet. Még a végén elhagysz.
—Azt lesheted – fenyegeti meg Marika.
Enyelgésüket egy idegen férfi köhécselése szakítja meg, aki egy kéréssel áll elő:
—Van tüzed, pajtás?
—Már nem dohányzom.
A kérdező értetlen: „Mi van?” kifejezést vág. Nem tudna az illető egyszerű elutasító választ adni? Ő ezt nem érti. Mi köze neki ahhoz, amit az nem tesz.
A fiatalok összenéznek és elnevetik magukat. A titok nyitja kettejük történetében rejlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése