Röpkék

Gondtalanul

Az élet kezdő, kisebb felét

vetettem a hátam mögé,

mégis több volt a gondja,

mint ezreké.

Aztán valaki valami

új terhet elébem rakott.

Kiegyensúlyozott. Nehezebb,

ám boldogabb vagyok.

Elvágyódás

Tűnt színek után

kívánkozik a szemem.

Nem mintha nem

lenne szép a téli sejtelem!

Számtalanszor elvakít

fehér világa,

ám többre vágyom,

mint jégvirágra.

A madarak énekét

nem pótolja semmi,

hasztalan próbálja

a szél szebbé tenni.

Fűtött szobám ablakából

szirmot bont a képzelet,

hópelyheken elringatok

illatszínű réteket.

Szeretem…

Szeretem magamban

hordozni magányom.

Ilyenkor még

emberekre sem vágyom.

Hisz én egyesítem a világ

valamennyi bűnét,

s szívemben egy foszlott

tűpárna helyét.

Szeretem arcomat

szembefeszíteni a széllel.

Elhagyatottan sétálok

Holdvilágos éjjel.

Ballagok, míg erőtlen

lerogyok az úton;

akkor érzem úgy, hogy

túljutottam magamon.