Becézés

Érintetlen területen, Szűzföldön járok. A táj legnagyobb kiemelkedésén állva nagy és vakító fehérség tárul elém. Mindig is ilyennek képzeltem el a semmit. Talán, mert alapjában véve optimista vagyok, az elmúlás nem egyenlő számomra a fekete színnel, sötétséggel. Azzal, hogy erre tévedek járt, kényelmes utakat cserélek járatlanra, akár a remeték, akik megcsömörlenek a civilizáció természetre és emberre egyaránt kártékony hatásától.

Kitűnő a hangulatom. A hősies érzés egy sivatagba röpít, és úttörőnek érzem magam. Hosszú utat tettem meg idáig csak hogy lázas ifjúságom után végre megállapodjak, ám még itt is kóborolnom kell egy keveset, meg kell ismernem a táj titkait. Fekete, tengerhullámokat vető illatos és selymes füvön kellett felkapaszkodnom a homlokoromra. Örülök, hogy a sziget felfedezését erről a részről kezdem. Lehajolok, és apai szeretettel megáldom és megcsókolom a föld felső termő részét. Nem csak szeretem, de tisztelem is ezt a vidéket. Lassacskán elindulok, hogy fizikailag is megérintsem mindazt, amit jóval előrébb járó és engem megelőző gyönyörködő tekintetem már megtett.

Két szintén fekete bokorhoz érek, amik egymástól külön állnak, mint két egymást kerülő haragos. Átvágok közöttük, pengeélen járok, és le is csúszom egy gödörbe, aminek az alján víz van, és kiderül róla, hogy egy kékvizű tó, sok-sok fájdalom vízgyűjtő medencéje. Megnézem és felfrissítem magam hatalmas tekintetében, ami tiszta és mély. A kis hegygerincen túl szintén kékség húzódik, valószínűleg ennek az elszakadt párja, és csak valahol mélyen egy forrással tarthatják már csupán a kapcsolatot. Tragikus szerelem az övék.

Haladok tovább. Éjszaka van, de nem vagyok álmos, inkább rendkívül izgatott. Futólag vetek csak egy pillantást két szűk nyílásra. Jobban lekötnek egy cseppkőbarlang fogakként meredező alkotásai. Megsimogatom a nyílás szájának peremét és a fehér köveket. Érintésük édes, kissé nedves, hűs és kellemesen megnyugtató. Egész testemmel érzek, mint ahogy egyes kétéltűek levegőznek. Eddig sem volt utam, most végképp nincs, nem visz magával semmi, hacsak nem tagjaim, amiket viszont én irányítok…

Hoppsz! Nem figyelek, és egy újabb emelkedőről zuhanok le. Szerencsémre, puhára huppanok. Egy árnyékot adó fal fedezésébe kerültem. Innentől a földrész lefelé ejt kisebb-nagyobb kiszögelésekkel. Kiterjedt pusztaságra érek. Kissé rázkódom. A folyamatos földrengés epicentruma két előttem remegő egyforma hegy. Csak azért nem törtek még ki mindezidáig, mert az egész szigetet többségében beborító fehér réteg bőrként összetartja. Elhatározom, hogy megmászom mind a két kiemelkedést. Van, hogy elég megérintenem és libabőrözik, kapaszkodókat nyújt, máskor pedig markolásznom kell.

Végül is lecsúszom mindkettőről, miután egymás után elértem a csúcsaikat. Nem úgy tűnik, hogy ezek lennének az utolsó magas pontok. A földrész végében, lábtájon szintén látok pár ingatag kiszögelést. Tovább kell lefelé haladnom. Göröngyökön, szántott sorokra emlékeztető buckákon bukdácsolok keresztül, aztán egy kiszáradt kráterszerű mederben találom magam. Itt is fel-le emelkedik a föld, mint az egész vidéken, de nyugodtan, egyenletes tempóban, ami elviselhetővé teszi az itteni életet. A továbbiakban egy fekete, kísérteties erdőhöz érkezek. Az eddigi izgalmak után kissé megpihenek. A növényzet egy újabb, az eddigieknél is szűkebb bemélyedést rejteget. Belsejéből érzem csak igazán ennek a földnek a melegét. Itt jó szállásom lenne. Később majd visszatérek ide, valamelyest kitágítom majd a bejáratot, most csak bekukkantok.

Még továbbra is kedvem van kóborolni. Meddig lejthet még a vidék? Megtalálom a határát, csak óvatosan kell haladnom a keskeny, egyre erősebben leszűkülő földsávon, illetve kettőn, amik olyan közel állnak egymáshoz, kevés híján annyira összeérnek, hogy vidáman ugrálhatok egyikről a másikra.

Végül tíz kicsi alakzathoz érek, amikor is kifut ajkaim alól a test. Nincs tovább! Vagy mégis? Az eddig szigetnek tartott nő megfordul, mint egy bolygó, ami forog magán körbe és egy újabb oldal felfedezésre váró tája, hajlatai tárulnak fel előttem. Lassan elindulok végig a gerincen visszatérve újra az árnyékos nyakszirthez.